Ági vagyok, 49 éves, fibromyalgiás.

Az első tünetek kb. 6-7 éve kezdődtek.

A mai napig emlékszem arra a reggelre, amikor egy aprócska pici ponton fájdalmat éreztem a hátamon. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, habár nagyon különös érzés fogott el...Teltek az évek, és a fájdalom szép lassan az egész testemet beborította. Orvosok, vizsgálatok, fájdalomcsillapítók, megint orvosok, megint vizsgálatok és újabb fájdalomcsillapítók.

Közben dolgoztam, aktívan, összeszorított fogakkal, fájdalomcsillapítókkal, tapaszokkal...Reggel sírva keltem, napközben igyekeztem mosolyogva végezni a dolgom, majd este sírva rogytam az ágyba.

2016-ban valami felrobbant bennem, már járni is alig tudtam, kezeim használhatatlanok voltak, néha üvöltöttem a fájdalomtól és ekkor elhangzott a bűvös szó: fibromyalgia. Kezelések, kísérleti gyógyszerek, kétségek, elviselhetetlen fájdalmak, reményvesztettség, depresszió...

2017. januárjában leszázalékolás, hivatalosan is rokkantnyugdíjas lettem.

Aztán jöttek a többiek...mert a fibro sem jár egyedül: Raynaud-szindróma, Mitochondriális izomfájdalom, krónikus fájdalom szindróma, depresszió, reumatoid artritisz.

Évente 2x3-5 hét kórház, ahol dr. Varga Boglárka főorvosnő és az ő nagyszerű emberekből álló segítő csapata mindent megtesz annak érdekében, hogy enyhítsék a fájdalmakat.

A fájdalom, a fájdalmakkal járó tehetetlenség (amikor nem visznek a lábaim, nem fognak a kezeim), depresszíó a mindennapjaim része, de minél jobban megismerem új “barátaimat”, annál többször érzem azt, hogy sikerül “szót értenünk”.

Azért hoztam létre ezt a blogot, hogy erőt adjak másoknak: nincsenek egyedül, itt vagyok, igyekszem segíteni és minél több információval szolgálni.